Barion Pixel
5×15 – Jesus Christ Superstar – húsvéti különkiadás – vendégünk Földi Gábor és Nagy Szabolcs

5×15 – Jesus Christ Superstar – húsvéti különkiadás – vendégünk Földi Gábor és Nagy Szabolcs

Húsvét alkalmából rendhagyó különkiadással jelentkezünk, melyben a Jézus Krisztus Szupersztár című musical/rockoperával foglalkozunk két vendégünk, Nagy Szabolcs és Földi Gábor társaságában. Szabolcsot ismerhetitek a Bringing Out the Deadről szóló adásunkból, Fegát pedig korábban a Goodfellasról hívtuk meg diskurálni.

Andrásnak gyerekkora óta nagy kedvence az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice nevéhez kötődő 1973-as film és az 1970-es lemez, míg Szabolcs és Péter kevésbé ismerték, Fega pedig szinte egyáltalán nem. Így lehetőségünk volt felmérni, hogy negyvenöt év távlatából kinek mennyire működik a szerzemény, számít-e, ha valaki évek óta hallgatja, frissen hat-e ma is a hippikorszak zenéjét a Passió történetével házasító mű. Megnézzük a film főbb szereplőinek életpályáját, kicsit összehasonlítjuk a produkciójukat a három évvel korábbi concept album előadóival, majd kedvenceket próbálunk választani közülük és a betétdalok közül. Hogyan kapcsolódik a 70-es évek kiábrándultsága a Jézust övező reményhez, és mi a jelentősége, hogy Norman Jewison rendező Izraelben forgatta a filmet? A sztárkultuszt, valamint Jézus és Júdás kapcsolatát is kivesézzük, így az is kiderül, mi köze a názáretinek a YouTube-sztárokhoz.

Linkek

Nézz szét a merch boltunkban!