6×09 – Black Narcissus – vendégünk Wostry Ferenc

6×09 – Black Narcissus – vendégünk Wostry Ferenc

Mai adásunkban újabb színészlegendával ismerkedünk meg. Ő Deborah Kerr, akit hosszas karrierje során hat alkalommal jelöltek Oscar-díjra, többek közt az Anna és a sziámi király és az Ég tudja, Mr. Allison című filmek főszerepéért. Első alkalommal egy olyan filmjével foglalkozunk, amely nemcsak az ő főszerepe miatt keltette fel az érdeklődésünket, hanem a rendezőpáros neve miatt is: Michael Powell és Emeric Pressburger készítették a Black Narcissus, azaz Fekete nárcisz című filmet 1947-ben.

A magyar származású Pressburgerrel és kollégájával korábban már találkoztunk az A Matter of Life and Death című filmjük kapcsán, és azóta foglalkoztatott bennünket a Black Narcissus, amely nemzetközi elismerést hozott Deborah Kerr számára. Visszatérő vendégünk, Wostry Ferenc régi kedvence a rendezőpáros, ezért meghívtuk őt, hogy beszélgessünk az apácákról szóló, meglepően erotikus filmről. Jó választás volt-e Kerr életművéből ez a film, ha a színészetével akarunk megismerkedni? És mit tudunk meg Powellről és Pressburgerről, immár, hogy a második filmjüket látjuk? Szexista-e a film, vagy inkább rasszista? És honnan jönnek ezek a furcsa zajok a podcastfelvétel alatt, amitől a műsorvezetők megtébolyodnak?

Linkek

Vélemény, hozzászólás?