Barion Pixel
7×03 – Casanova (1976)

7×03 – Casanova (1976)

Az 1976-os évvel folytatjuk az évadot, választásunk pedig a két Oscar-díjra jelölt Casanova című Federico Fellini-filmre esett (Amerikában Fellini’s Casanova, Olaszországban Il Casanova di Federico Fellini címmel forgalmazták). A kettő jelölésből egy magáé Fellinié, aki Giacomo Casanova önéletrajzának adaptált forgatókönyvén dolgozott, a másik pedig a kosztümökért járt, ezt sikerült is díjra váltania a filmnek.

A 18. századi Európát keresztül-kasul bejáró nőcsábász szerepében Donald Sutherland látható, rögtön meg is kell beszélnünk, miért esett rá a rendező választása. Egyáltalán hogy áll Fellini a saját témájához? Milyen mondanivalót talál az élvhajhász nemesség ábrázolásában? Nemrég láttuk a rendezőtől a 8 és fél című filmet, így óhatatlanul összevetjük a Casanova elkészültét a korábbi produkció főszereplőjének, Guidónak a munkamódszereivel. Ugyanakkor láttunk már a Vakfoltban egy sor kosztümös filmet, amelyek főszerepében csábítók és szexuális ragadozók szedték áldozataikat: hogyan viszonyul ez a film a Veszedelmes viszonyok kétféle adaptációjához, és mi köze Stanley Kubrick Barry Lyndonjához? Hogy jönnek ehhez az egészhez a robotok?

A remake-játékunk folytatódik, ezúttal a szerencsekerék úgy óhajtotta, hogy 1990-es évekbeli szuperhősfilmként gondoljuk újra Casanova történetét, és higgyétek el, meglepően találó alkotókat jelöltünk ki erre a feladatra. Jövő héten az Annie Hall című Woody Allen film kerül sorra, amely 1977-ben utasította maga mögé az Oscar-gálán az év gigablockbustereit. Na de ti kivel remake-elnétek a remake-elhetetlent?

Linkek

Nézz szét a merch boltunkban!