8×02 – Footlight Parade

8×02 – Footlight Parade

Elkezdődött szeptember, és ezzel a Vakfolt podcast nyolcadik évadja is. Idén ősszel musicalekkel, illetve zenés-táncos filmekkel fogunk foglalkozni. Péter gyakorlatilag teljesen tájékozatlan a műfajban, András pedig az utóbbi években kezdett pótolni komoly alapműveket. Kitaláltuk, hogy mi sem tökéletesebb alkalom arra, hogy kicsit bepótoljuk a hiányosságainkat ezen a téren, mint hogy egy egész évadot szenteljünk neki a Vakfoltból. Szteppcipőket, felhúzni, hangszálakat beénekelni, kezdődik a musical-évad!

Első alkalommal az 1933-as Footlight Parade című filmmel foglalkozunk, amelyben James Cagney először mutatta meg a mozinézők számára a tánctudását. Koreográfusa Busby Berkeley volt, aki mindmáig hivatkozási alap a nagyszabású táncjelenetek terén. Az adás elején végigszáguldunk a musical, mint filmes műfaj történetén nagy vonalakban. Elhelyezzük a történetben Busby Berkeley-t, illetve a filmet gyártó Warner Bros. stúdió szerepét. Zenés filmről lévén szó, utánanézünk a zeneszerzőknek is, akiknek a fülbemászó dalokat köszönhetjük. A filmet magát sem hagyjuk szó nélkül, persze: ma is olyan ellenállhatatlan Jimmy Cagney karizmája, mint az 1930-as években? Mennyire koptatta el az idő a fekete-fehér, Hollywood aranykora-beli felvételeket? És milyen a cselekmény tempója ahhoz képest, amihez a mai néző hozzá van szokva?

Linkek

Vélemény, hozzászólás?