8×19 – Vakfolt vészrész – The Rise of Skywalker

8×19 – Vakfolt vészrész – The Rise of Skywalker

Két évvel ezelőtt a The Last Jedi vészrészével indítottuk be a különkiadásainknak ezt a sorozatát, így hát törvényszerű volt, hogy vissza kellett térnünk a Skywalker-saga utolsó felvonásával is. A The Rise of Skywalker (Skywalker kora) alcímű Star Wars film komoly feladatra vállalkozott, hisz nemcsak a folytatástrilógiának, hanem a komplett kilencfilmes történetnek kívánt kielégítő lezárást nyújtani. Amilyen hamar csak tudtuk, megnéztük a filmet, és amilyen hamar csak tudtuk, megbeszéltük az első gondolatainkat róla. Az adás első perceiben teljesen spoilermentesen beszélünk arról, hogy mit is vártunk a filmtől, a véleményünket viszont már spoileresen fejtjük ki a későbbiekben. Az adásunkhoz csatlakozott Kati, Péter felesége is.

Az előzetes várakozások után megbeszéljük, mit gondoltunk a fordulatokról, amelyek már az első trailerből kiderültek. Utána belemegyünk a részletekbe, és megbeszéljük a film fogadtatását is. Hogyan folytatja a The Last Jedi-t a finálé? Melyik új karakterek működnek? Ki kap méltó lezárást? Sikerül-e J. J. Abrams rendezőnek minden igényt kielégítenie?

Az adás végén bejelentjük az év végi és a jövő év eleji terveinket, és bejelentünk Patreon részleteket!

Linkek

Tetszett az adásunk? Támogasd a Vakfolt podcastot a Patreonon!

Vélemény, hozzászólás?