Barion Pixel
7×21 – The Player – vendégünk Varga Ferenc

7×21 – The Player – vendégünk Varga Ferenc

1992-höz értünk, és ebből az évből, ha nem is a legtöbb Oscar-díjat nyert filmet, de mindenképpen a legtöbb Oscar-díjast felvonultató filmet néztük meg. Robert Altman The Player (A játékos) című alkotása egyszerre játék a zsánerekkel és görbe tükör Hollywood számára. Tim Robbins törtető filmproducert alakít, Whoopi Goldberg ravasz nyomozót, szinte mindenki más pedig saját magát. Az adáshoz vendéget is hívtunk, aki nem más, mint a Filmklub Podcast házigazdája, Varga Feri.

Megnézzük, hol helyezkedik el az expanzív Altman-életműben az 1992-es darab, és a karrierje különböző szakaszaiban is megpróbálunk összefüggéseket keresni. A rendezői kézjegyei mellett az írói képességeiről is szót kell ejtenünk, amely kapcsán kiderül, hogyan építgette a saját legendáját Robert Altman. A milliónyi világsztár cameójával tarkított történet kapcsán muszáj beszélnünk arról is, miért hálásak Robert Altman filmjeinek szerepei. A The Player zsánert meghazudtoló megoldásaival pedig megpróbáljuk lerántani a leplet arról, mit is akar mondani Hollywoodról ez a film. Lehet azonosulni Tim Robbins karakterével? Szabad ilyet? Hányszoros metaszinten működik a finálé? Mennyire hatol csontig Altman a szatírájával?

Az adás hátralévő részében Feri leiskolázza Pétert az Oscar-kvízben és a box office játékban egyaránt, majd – az alkalomhoz illően elszállt producerek módjára – remake-eljük a The Playert egy új korban, egy új műfajban.

Linkek

Nézz szét a merch boltunkban!

Privacy Preference Center