1×14 – Grave of the Fireflies

1×14 – Grave of the Fireflies

A Vakfolt podcast új blokkjával először tesz látogatást az animációs filmek világába: a Ghibli stúdióval foglalkozó trilógiánkat a nyomasztó, mégis emberségre nevelő Grave of the Fireflies (Szentjánosbogarak sírja) című 1988-as filmmel indítjuk útjára.

Isao Takahata író-rendező szokatlan témaválasztásával rögtön feladja a leckét. Hogyan viszonyuljunk egy rajzfilmhez, amely két kisgyerek szenvedéseit taglalja a második világháború sújtotta Japánban? Hogyan egyeztethető össze a forrásmű szerzőjének szándéka, a film rendezőjének interpretációja, és a kettőnk huszonegyedik századi olvasata? Ki a felelős a tragédiákért: a közönyös japán társadalom vagy a felelőtlen fiatalság? Beszélgetünk arról, mennyire tudunk közel kerülni egy-egy animált szereplőhöz, végigkövetjük a filmben ábrázolt mellékalakok empátiavesztését, és mi is megvívjuk a magunk harcát azzal, hogy tudunk-e empatikusak lenni a főszereplővel. És kivételesen még az adáson belül eláruljuk a Ghibli blokk következő két fejezetét is.

5 hozzászólás

  1. Javarészt egyetértek veletek. Ez egy csodálatos, ám embert próbáló film. Csupán annyiban érzem kicsit eltúlzottnak a véleményeteket, mert bár elég sokat foglalkoztok a kérdéssel, de Seita hibáztatásánál szerintem nagyobb figyelmet igényelt volna a tény, hogy milyen fiatal. Senki nem lehet elég felkészült olyan helyzetre amibe ők kerültek és valószínűleg minden emberből más extremitást hoz ki, főleg ha gyerekről van szó. Nem állítom, hogy nincs igazatok, lehet, hogy ha újranézném (régen láttam), akkor már nekem is jobban szemet szúrna, de mindenesetre fontos tényezőnek tartom ezt is.

    Amúgy remek választás a Ghiblivel való ismerkedés. Kíváncsi vagyok a Mononoke mennyire tetszik majd nektek, mert Miyazaki egyik legtöbbre tartott filmjéről van szó, de számomra a többi filmjéhez képest csalódás volt. (Egyébként jobb választás lett volna a Kaze Tachinu, mert az egy hibátlan film, szóval mindenképpen kerítsetek majd időt rá. És ha már itt tartok a Marnie helyett meg jobb lett volna a Kaguya. Előbbi egy szép, de klasszikus anime, a Kaguya viszont elég egyedi élmény. Ááá mindegy, nézzétek meg idővel mindet, mert megéri. :D)

    1. Igen, valóban többet kellett volna foglalkoznunk Seita életkorával. Erre utólag a barátnőm is felhívta a figyelmemet. Be is látom, hogy befolyásolhatja a karakter megítélését, és az is elképzelhető, hogy ha tudatosabban figyelembe veszem ezt a film nézése közben, akkor kevésbé ítéltem volna el Seita viselkedését. Nehéz megmondanom utólag, de az biztos, hogy legalábbis hangsúlyosabban ki kellett volna erre térnünk az adásban.

  2. Sziasztok! Örülök, hogy a Ghiblivel kezdtetek el foglalkozni (ha már anime). Freevo problémája nálam sosem jelentkezett (itt ugye a japán-rajongás beütött), Andrásé már annál inkább. Különösen ennél a műnél. Mert mennyivel ütősebb lehetett volna élőszereplősen! Jómagam amúgy is úgy vélem, az anémének ott van létjogosultsága, ahol a film határai véget érnek. Ha filmben ugyanaz pl. túl drága lenne, netán nem is lehet megcsinálni, vagy csak simán értelmetlen. Utóbbira példa nekem a tini ninja teknősök film. Létezik, de tök fölöslegesen. Rajzfilmként még most is érdekesebb, mint CGI orgiaként. Szerintetek?

    1. Egyetértek, valószínűleg ezért is tetszett mindkettőnknek jobban a Mononoke, mint a GotF (bár kicsit szembemegy vele, hogy én a Marnie-ért is rajongtam, pedig ott elvileg kevés dolog indokolja az animálást). Amúgy gyakran jut eszembe ugyanez a képregényekkel kapcsolatban, a kedvenceim azok, amelyek a valóságtól elrugaszkodott ötletekkel vagy egyszerűen csak olyan grandiózus léptékben dolgoznak, amiket filmen, sorozatban költségvetési okokból esélytelen volna megcsinálni. De ide vehetjük akár a nagy szuperhős-összecsapásokat is: ami splash-page-en elképesztően dinamikus, azt filmen nehéz visszaadni, bár egyre többször megközelítik, lásd Civil War.

  3. A Ghibli művek azért jók, mert többszörös értelmezhetőség bújik meg bennük. A szereplők folyamatos erkölcsi romlása nem csak azt a célt szolgálja, hogy a szereplőket egyre rosszabb környezetbe helyezze, hanem hogy a háború előtti és utáni idők (így lényegében napjaink) társadalmát összehasonlítsa, és főleg utóbbinak a kritikáját megfogalmazza.
    Az film értelmezéséből teljesen kimaradt a buddhizmus, ami Japánban a halállal összenőtt teljesen, így például a holttestekhez való viszonyulás (csak egy burok) vagy a szentjánosbogarak eltemetése (minden véget ér idővel) is ezzel magyarázható.

Vélemény, hozzászólás?